Megnyitó

TÜKRÖZŐDŐ – MAGU Völgy

Guruló égitestek

Első állomásunkon a gyerekek a Nap és a Hold játékos világába léphetnek be. A játék kezdetén minden résztvevő húz egy karakterkártyát, amely meghatározza, hogy a Nap vagy a Hold szerepébe kerül. Ezt követően egy feladatkártyát is választanak, amely kijelöli a kihívás módját: fújással, legyezéssel vagy tereléssel kell majd irányítaniuk saját „égi testüket”. A feladat során a résztvevők egy aranyra vagy ezüstre festett pingponglabdát juttatnak el a startvonaltól egy hídon keresztül egészen a célvonalig. A játék során különböző módokat alkalmazva kísérletezhetnek azzal, hogyan lehet a Napot vagy a Holdat mozgásba hozni. Az állomás célja, hogy játékos formában fejlessze a koordinációt, a figyelmet, valamint az irányított mozgásos készségeket. A folyamatot egy animátorunk vezeti, segítve a feladatok megértését és a játék élményszerű kibontakozását.

Fényből szőtt ragyogás

A második állomáson a fény útját követhetik végig a játékosok. Edukatív táblák segítségével ismerhetik meg, hogyan verődik vissza a fény, hogyan válik láthatóvá a tükröződés, és milyen kapcsolat van a Nap, a Hold és a víz felszínén megjelenő fényhidak között. A gyerekek különböző fényvisszaverő felületek közül választhatnak – flitteres, tükrös vagy fényvisszaverő táblácskákkal kísérletezhetnek –, amelyek segítségével megfigyelhetik, hogyan változik a fény viselkedése különböző anyagokon.A feladat során a résztvevők a fényt egy vízfelületre irányítják, és megfigyelhetik, hogyan ragyog a (nap)fény a vízen, és hogyan születnek meg a fényből szőtt hidak. Az állomás célja, hogy játékos kísérletezésen keresztül segítse a gyerekeket a természeti jelenségek megértésében, miközben saját tapasztalataikon keresztül fedezik fel a fény működését. Az állomást egy animátorunk vezeti.

Ma nyomda: hold, nap

A harmadik állomáson a kreatív, játékos alkotás kerül előtérbe. Csillogó festékbe mártott eszközök várják a játékosokat. Ezen az állomáson a gyerekek a Nap és a Hold újabb jelenségeivel ismerkedhetnek meg. Nyomdákkal jelenítik meg a holdfázisokat, valamint a napfogyatkozás különböző állapotait. A játék során a körformák és ismétlődő minták vezetik őket, miközben saját képi világukat alakítják. A feladat egyszerre ad teret a szabad alkotásnak és a minták használatának, így fejlesztve a kreatív gondolkodást. Az állomást egy animátorunk vezeti.

Aranyhíd, ezüsthíd

A MAGU völgy mélyére érve, a negyedik állomásunkon a gyerekek az akvarellfestés világában merülhetnek el, rajzos és festős feladatokon keresztül elsajátítva a vízfestés alapjait. A résztvevők nappali és esti tájak közül választhatnak, és megfesthetik az aranyhíd és az ezüsthíd jelenségét: ahogyan a napfény aranylóan csillan meg a vízen, vagy ahogyan az esti égbolt fénye ezüstösen tükröződik a felszínen. Instrukciókkal, tippekkel és trükkökkel segítjük a gyerekeket az ecsethasználatban, a színek keverésében és az akvarelltechnikák alkalmazásában. Ez az állomás a nyugodt és elmélyült alkotás örömét helyezi előtérbe. A folyamatot egy animátorunk vezeti.

Ragyogj a tükörben

Utolsó állomásunkon a perspektívákkal való játék kerül reflektorfénybe. A résztvevőket olyan tükrök várják, amelyek felületén ragyogó strasszokból kirakott Nap- és Hold-ékszerek jelennek meg, így a gyerekek saját arcukat ezekkel kiegészítve játszhatnak, készíthetnek fotókat.

Völgylakócska projekt

Támogatjuk a kreativitást és bíztatjuk az alkotókedvet, ezért az elkészült alkotásokból lehetőség van bármilyen MAGU termék rendelésére. Így a gyerekek festményeiből képeslapot, táskát, bögrét, füzetet vagy akár kirakóst készítünk.